Ki több sugárban nem lát napot, törölje jobban meg a lelki ablakot
Bence mindmáig az egyedüli versmondó, aki a versmondásáért, és a versmondás népszerűsítéséért elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját. Ez azért különösen nagy szó, mert évente összesen 100 fő kap ösztöndíjat 3 évre, és a 100 főben az összes MMA-tagozat benne van. Így a színházművészeti kategória kb. 7-8 főt jelent. Ám ettől függetlenül Bence évek óta a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának gáláit vezeti, ami 2025-ben sajnálatos fordulattal folytatódott.
"2018 óta volt egy állandóság az életemben. Ez azért is különösen értékes a mai időkben, mert sajnos egyre kevesebb olyan közösségszervezői aktivitás van, ami ily hosszan kitart egy nemes ügy mellett. Vagy a kezdeti koncepció változik meg, vagy elfogy a pénz, vagy elmarad maga a közönség. Ilyen állandó események voltak életemben az Új Társadalom Szalon havi csütörtöki estjei, a Forrás Galéria állandó újabb és valóban izgalmas tárlatmegnyitói, a Stádium estek, vagy éppen az összes jelentősebb ünnepeink idején szinte az összes kitüntetés moderálása (nem kis feladat ám! volt, hogy 270 díjazott nevét kellett 3,5 óra hosszan, egy helyben állva, hibátlanul kiejtenem...). Hosszan sorolhatnám még azon 'állandóságaimat', amelyek mérceként, maguktól íródtak már naptáramba és igen, amely eseményeket magam is szerettem. Szerettem, mert a színpad a természetes közegem. Szerettem, mert ha valamihez tényleg értek, az az, hogy hogyan kell a közönséget megérezni, és akár egy-egy hangsúllyal is megnyerni, bevonzani, vagy éppen megnevettetni őket (Emlékszem egyszer egy valóban hosszú és feszes állami díjátadón asztalitenisz sportágban kapott valaki elismerést, ahol a ping-pong szót a maga dallamosságában ejtettem ki - mire a közönség egyből feloldódott.) És szeretem mind a mai napig, hiszen bármennyire is lenézetté vált ez a szakma: műsorvezetés, de azért mégis csak egy szakma! A műsorvezetés ugyanis nem más, mint a közönség folyamatos kondicionálása. a magyar nyelv határtalan tisztelete és igen, a pillanatok észrevétele, a helyzetekből fakadó együtt lélegzés felismerése. Gondoljunk csak bele milyen elődök nyomán kell ma színpadra lépni, Antal Imre, a legendás Kellér Dezső, vagy éppen Bőzsöny Ferenc, Mohai Gábor...és volt egy állandóság még a Magyar Művészeti Akadémia jóvoltából is. Ezen állandóság kettős lábon állt: egyfelől az MMA részéről mindig Mezey Katalin és Wiegmann Alfréd szerkesztette-rendezte a műsort, másfelől mindig Bényi Ildikóval álltunk színpadon. 2025. május 11-én ugyanakkor Ildikóval már nem állhattam az irodalmat kedvelő publikum elé...
Ildikó - bár sosem mondta - titokban hatalmasat küzdött. Sose láttam rajta sem a küzdelem gyötrő jeleit, sem a feladást, de még a mások iránti közönyt sem. Pedig aki csak kicsit is beteg, vagy éppen megváltozik a léte, mindent és mindenkit a háttérbe, saját dolgait pedig az előtérbe helyezi. Csak azon keresztül szemlél, csak az a téma foglalkoztatja és csak neki lehet panasza - másnak nem. Ildikóból a küzdelmek helyett a szeretet áradt, mindenkihez volt egy-egy kedves szava és meghallotta mások mondatait is. Mindig fitten, csinosan és mosolygósan nézett ki, és amit kevesen tudnak róla: mérhetetlen alázattal és szakmai precizitással végzett minden rábízott feladatot. Támaszom volt, idősebb jogán a szakmai mintám, míg én a bolondos, bohémabb és "úgyismegoldjuk" emberke. Ő még a felkonfokat is (klasszikus iskola) is jelölte a hangsúlyozási képlet szerint, és ha kellett gyorsan meg is tanulta az egyes szövegeket, hogy még közvetlenebbül szólalhasson meg, teremtse meg a bényildis színpadi létet. Ezért is zárták Őt nagyon sokan a szívükbe, és ezért is volt nagyon nehéz május 11-én 18 órakor a Pesti Vigadóban színpadra állni. Rá emlékezni, miközben egy kedves, egykori kolléganőmmel vittük tovább az irodalmi estek lassúparazsú hangulatát. Kevesen tudják, de Szentpéteri Eszter régi harcos, tévében és a színpadon egyaránt. Tán először (szerintem még egyetemista voltam) még úgy találkoztam Vele, mint színművésszel, aki éppen egy Wass Albert darabot próbált, benne én is rövid szöveggel. Aztán 2006-ban, amikor viszontagságos ringatásba tett az akkori HírTV - állandóan bíztattak, hogy bemondói állást adnak, amiért én még egy ösztöndíjat is kockára tettem -, ismét találkoztunk. Eszter már a HírTV meghatározó műsorvezetője volt, tiszta beszéde, kellemes hangja és megnyerő külseje hamar a nézőket is bevonzotta. Tudtunk egymásról, tiszteltük egymást. A TV2-nél is. Amikor egymásnak adtuk a reggeli Tények kilincsét, így bármilyen furcsán is kollégák voltunk, az azonos műszak miatt csak nagyon ritkán találkozhattunk. 2025. januárjában sajnos minden új értelmet nyert. Egy MMA-s beszélgetés során hangzott el egy mondat: "Bence, kérlek imádkozz Ildikóért". Nem tudtam, hogy Bényi Ildikóért. Bántott is, hogy nem kérdeztem vissza, hiszen számos kiváló közéleti személyiség, színművész jutott hirtelen eszembe, Bényi Ildikó nem. Pedig róla volt szó. Már akkor jó kezekben, Polgár Csaba által irányítottan zajlott az emberfeletti küzdelem, amit egyszer már sikerrel vett. Sajnos másodjára már nem. Polgár professzor úr, akit emberként és intézményvezetőként ezután még inkább tisztelek (sajnos már nem vezetője a legfontosabb egészségügyi intézetünknek) nyitotta meg a folytonosságot és adta a stafétát Ildikó kezéből Eszter kezébe. Jó helyre. Biztos helyre. 30 évnyi barátságuk ezt még inkább indokolja. Így én most, a bohém, mindig a poénokat és a pillanatnyi helyzet szülte komikumokat kereső emberke, fegyelmezetten, Ildikótól kapott szakmai alázatból többet beemelve fogadtam társul Esztert és fogadta Őt el, az a mintegy 300 néző, akik az MMA Irodalmi Gálájának tavaszi estjére eljöttek. Isten hozott ebben a körben, amely küzdelmes kör is egyben. Hiszen az irodalomértők és az őket tolmácsolók állandó csatája, azaz az irodalom érthető tolmácsolása és megszerettetése a ma közönségével."