Ó, ifjúi, szent megjózanodás
A Mondj Te is egy verset mozgalom, amelyet Bence hívott életre és amelyet a vállán visz a mai napig, rendhagyó irodalom óráival hívta fel magára a figyelmet a tanév során. A vakáció beköszöntével elbúcsúztak a diákoktól, akiket kellőképpen megviselt az elmúlt tanév. Milyen tapasztalatokat lehetett begyűjteni az iskolai órák alatt a gyerekek kapcsán? És mi a helyzet a felnőttekkel, akiknek ezeket a gyermekeket terelgetniük, tanítaniuk, életre nevelniük kell? - kérdezem úgy, hogy én már tudom, a Mondj Te is egy verset egyesület a nyáron még nagyobb fokozatra kapcsolt, hogy a szeptemberi évkezdésre egy nagyszabású meglepetéssel rukkoljon elő. (De ez még maradjon titok!)
„Igen, végre kicsengettek. Bevallom, már gyermekeimen is láttam, májustól már erősen érezni lehetett, hogy fáradnak, hogy a hosszabbra nyújtott tanév – hiába van benne több szünet -, igencsak próbára teszi őket. Nem a közösség, vagy a közösségekben való tájékozódás, alkalmazkodás, sokkal inkább az a tempó, amit egy-egy iskola diktál, s amivel átrohannak a gyermekkor legszebb pillanatain, csak azért, hogy a végén az iskolai minősítés jobb legyen. Utolsó héten írt dolgozatok és a folyamatos kényszer, hogy valamire mindig készülni kell, valami mindig lesz másnap. Ennek lett vége a csengőszó hallatán. De még mielőtt belecsapnánk a nyárba, itt és most szabadjon megengednem főként magamnak két-három észrevételt. Az első, hogy számos kollégát, barátot, szülőtársat kérdeztem arról (mini közvéleménykutatás gyanánt), hogy ki, mire emlékszik az általános iskolai tanórákból. Mert én összesen két dologra, az egyik, hogy hogyan vágott arcon az egyik „erős” osztálytársam, a másik, hogy a biológia órán a nemdohányzás népszerűsítésére hogyan gyújtott rá a tanár és fújta ki a füstöt egy fehér zsebkendőn keresztül. Erre a kettőre. Van talán még arra, hogy hányszor és hogy mondtam verset, jártam úszni, teniszezni, judozni, vagy hogyan voltak velem/velünk nagyszüleink. Ennyire és nem többre. A második, hogy minden, amire azt mondták, hogy kötelező, azt inkább meg se tanultam, elő se vettem, kizártam a tanulmányi kötelezettségeim alól. A harmadik pedig – és ez régi vesszőparipám -, hogy olyan verseket, szövegeket kellett már általános iskolában is elemeznünk, amelyek értéséhez minimum ifjúkori elme szükséges. Ady Endrét mondtam 12 évesen – ami valljuk meg, lehetetlen, mint ahogyan az is, hogy 14 évesen Vörösmarty soraival búcsúztam az Érdi úti általánostól. Miért vetem most fel ezeket? Hát azért, mert szerintem (főképp mint TF-et végzett ember mondom) egy-egy általános iskola legfontosabb feladata: az egészséges testmozgás minden feltételének biztosítása. Mit bánom én, hogy nem ismeri a nyelvtani alapokat, vagy a történelem főbb mozzanatait, majd a gimnáziumban megtanulja. De a nemmozgásos napokat később nem lehet pótolni. Így én azok táborát erősítem akik bátran kimondják: 10-12 éves korig tilos lenne tanulmányokkal terhelni a gyerekeket, inkább naponta 1, vagy 2 órát beszélgető-körökben fejleszteni, lehetőség szerint minden nap 2-3 órát (az alapismeretek mellett atlétika, úszás, torna és labdás ügyességi versenyeken) mozgatni kell őket és persze megszerettetni velük az olvasást, megtanítani nekik az írást. És ha már olvasás, bizton állítom, hogy egy 12-14 éves buksi semmit sem ért Pilinszkyből, Kosztolányiból vagy Babitsból, így eleve az oktatási rendszernek fordítania kéne a tanmeneten, irodalomból előbb megtanulni az olvasás kíváncsiságát és szeretetét, majd amikor már ez magas szinten van, akkor elkezdeni az elemzést. Ehhez persze könnyebb olvasmányok, könnyebb versek kellenek, igaz, azok is mind csak magas szinten jegyzett íróktól-költőktől. Mint ahogyan a történelmet sem kronológiai sorrendben tenném a diákok elé, hiszen a távolság riasztó a fiatal számára és nem is értelmezhető, szemben a jelen értelmezésével, majd a XX.század tanulmányozásával.
Eddig hallatszik a csengőszó, ami után jön a szülői döbbenet. 10 teljes hét logisztikai játéka. A munkahelyi szabadságok felégetése mellett, ilyenkor jönne nagyon jól a háromgenerációs lét (az ipari forradalomig így is volt) és a nagyszülői feladat-, és felelősségvállalás. De mi van, ha nincs. 10 hét, két gyermek, a munkahelyek előszeretettel tartják távol őket, így jön a matek. Lányom egyik, korábban nagyon szeretett, táborát azért nem tartják meg (pedig beterveztük), mert nincs mersze a szülőktől annyi pénzt kérni a tábort vezető személynek. Mert a számok, kegyetlenek. Egy sima foci-tábor, ami összesen 5 nap, 45.000 Ft, egy sima lovas tábor 70.000 Ft, vagyis egy héten nettó 115.000 Ft-ot költünk arra, hogy munkaidőben dolgozni tudjunk és a gyerekeink biztonságban legyenek. De számoljunk csak tovább – arról nem is beszélve, hogy sok helyen nem mertek árat emelni, így a „felügyeleti időt” csökkentették 9-15 idősávra (oldja meg a 8 órában dolgozó szülő!) – sima úszótábor 65.000 Ft, a hittantábor igaz csak 15.000 Ft, meg gondolom a sakk tábor is olcsóbb, de gyermekeim sportolni szeretnének. Tehát a matek, heti 115.000 Ft a minimum, amihez jön még a megnövekedett üzemanyag-költés (mert hozni-vinni kell őket és nem a közelben vannak a táborok), ami pont dupla annyi mint egy átlagos hónapban, jön a „nemlaktamjól” állapotok gyors megoldása, ami által sokkal több ételnek kell otthon lennie és persze jön a családi nyaralás is, ami mondjuk egy hét Horvátország (az tán a legolcsóbb) és egy hét Balaton. Balatonon a belépőjegy árak 20.000/hét/család, ha ezt Budapesten tesszük meg akkor nagyjából 13.000 Ft/nap/család. És akkor ezt most adjuk össze 8x115=920 + Balaton és egy, vagy két nap strand 46.000 + havi eggyel több tankolás 2 x 30 000, a „luxust” nem számolva ez összesen 1.026.000 Ft / 9 hét. Vagyis a gyermekeim biztonságba-helyezése és nyári programjaihoz bruttó 1.600.000 Ft-os fizetés kell, és akkor csak Ők vannak meg, a szülő nem evett, nem ivott, nem sportolt, stb. A KSH 2025.május 20-án publikált adatai szerint a bruttó átlagkereset 714.400 Ft volt.
Fentiek szellemében morzsolom és mondom:
- vagy lehet nem voltam jó – már általánosban sem – matekból…"