Consolatio mystica
2026. nov. 5. 10:17,
Nincsenek hozzászólások
Aztán egy ilyen körnél, épp 100 m gyorsokat nyomtam, véletlenül ütköztünk. Nem nagyon, nem fájdalmasan, csak úgy szinte érintőlegesen. Bocsánatot kértem. Bocsánatot kért. És, ekkor vettem észre, hogy nagyon fiatal, és nincs meg az egyik karja. Úgy úszott szorgalmasan és nem is lassan (gyorson kifejezetten jó sebességgel), hogy fél karral is tartotta a “mezőnyt”.
Elszégyelltem magam. Onnantól már minden forduló, minden csapás közbeni pillanat arról szólt, hogy “mi bajom is van?”. Ő boldogan úszott, és én rájöttem hogy sokszor a legnagyobb kincsünket se vesszük észre elégedetlenkedéseink során. Nem becsüljük meg, amink van (egész-ség, ép-ség, …). Nem értékeljük, amink van. S nem vagyunk elég hálásak ezekért.
Consolatio mystica